Elsőre ellentmondásnak tűnhet az a nevelési-oktatási módszer, amely arra az elvre épül, hogy nem mondja meg konkrétan a gyereknek, mit és hogyan csináljon, de csak elsőre tűnik annak. A coachok dolgoznak azon technikával, ami az egyénben rejlő lehetőségek kibontakoztatására irányul, a teljesítményének a javítása által. Vagyis nem az illető tanítását jelenti, hanem a tanuláshoz való hozzásegítését.  Timothy Gallway-től származik a fenti megfogalmazás, aki sport területén használta a coaching módszert nagy hatékonysággal.

Miért lehet sikeres az iskolában is?

Nézzünk egy szintén sportból származó példát. Ki mit gondol arról, hogy egy jó edzőnek mi a dolga? Az, hogy megtanítsa a sportolóknak a legjobb technikát, és/vagy, hogy csapattá kovácsolja őket, motiváljon, és elhitesse, Károlyi Béla után szabadon azt, hogy „You can do it.”?

Egy hatékony és eredményes tanárnak nem ugyanez a feladata? Amellett, hogy 45 percben „leadja” az anyagot, figyelmet kell fordítania arra, hogy elhitesse a diákjaival, Te ezt meg tudod csinálni, a céljaidat el tudod érni, esetleg segít neki célokat állítani.

Vekerdy Tanár Úr által többször idézett kísérlet is a fentieket igazolja. Ebben gyerekeket vizsgáltak, és találomra, minden tudományos alap nélkül kiválasztottak pár kisdiákot, és azt mondták róluk, hogy ők kivételes tehetségek. Az elkövetkezendő években a tanáraik mind úgy viszonyultak hozzájuk, hogy ők kiemelkedő fejlődés előtt állnak. Aztán később újra megcsinálták a vizsgálatot, de akkor már valóban tudományosan mérték a gyerekek fejlődését. És láss csodát, akikre úgy néztek a tanárok, hogy kivételes tehetségek, és így is viszonyultak hozzájuk, máshogy/többet foglalkoztak velük, sokkal jobban fejlődtek, mint a többiek. Véleményem szerint ez a hatás visszafele is működik.  

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy már javában a „Z” generáció ül az iskolapadban, akik egész más törődést és odafigyelést igényelnének az oktatási rendszeren belül is, mint felmenőink. Ők azok, akik a fogyasztói társadalom és az információs kor gyermekei, akiknek bár olyan szokásaik vannak, amelyek néha túlmutatnak a biológiai korukon, de mégiscsak gyerekek, akik igényelnék a felnőttek figyelmét, ha őket is meghallgatná valaki. Mégis Tari Annamária szerint egyre kevesebb a kommunikáció a családban és az iskolában is.      

Mégis, akkor mit lehet/kellene tenni?

Az egész oktatási rendszerünk arra épül, hogy a tanárnak az a fő feladata, hogy az általa oktatott szakmai tantárgyra évtizedek óta nem változott módszerrel megtanítsa a diákokat, akik ezt a tudást lelkesen szívják magukba. A gyakorlatban, néhány üdítő példától eltekintve, mint az alternatív közgazdasági gimnázium mentorprogramja, itt meg is áll a folyamat a tanári oldalon, a másik oldal viszont állandó változásban van. Nem az a célom, hogy bárkit is hibáztassak, és felelőst keressek, hanem hogy elinduljon egy változás, hogy beszéljünk róla, mit lehet tenni a kialakult helyzetben.

A cél mindenképpen az lenne, hogy a két oldal közti kommunikáció minősége javuljon. Én azzal kezdeném, hogy tudatosítanám a tanító oldalon lévőkben, hogyan és mivel hatnak a tanuló oldalon lévőkre. Milyen az Ő működésük, és ez milyen hatást vált ki a gyerekekből. Miért van az, hogy bizonyos tanárok kedvéért bármit megtesznek a diákok, és fordítva.  Nem, nem azért, mert a matekot többen szeretik, a kémiát meg szinte senki. Ha egy tanár megérti ezeket a hatásokat, akkor tudatosan tudja őket használni, és a diákokkal is tudja érzékeltetni, mintegy tükröt tartva. Meg kell mutatni azt is, hogy mi a különbség a büntetés/dicséret páros és a visszajelzések között. Melyik milyen hatást ér a célközönségnél. Hogyan és mit értékel egy tanár, ha a diák teljesítményéről van szó, és ezt hogyan adja neki vissza. Segít-e a diákoknak célokat kitűzni, és azokat elérni? Elfogadja-e és értékeli-e, ha egy tanuló a szokványostól eltérően gondolkodik. Ha nem, ennek mi az oka? Mivel segíti jobban a gyerekek fejlődését és kreativitásukat, ha megmondja mit és hogyan csináljon, vagy rávezeti és terelgeti a pályán, hogy Ő maga jöjjön rá a megoldásokra? Mivel tud elérni a vállalati életben oly fontos elkötelezettséget a diákjai körében? Tud-e a reflektálni a saját működésére?

Azt mondják, hogy a tanárnak egyetlen egy munkaeszköze van, ez a személyisége. Ha jobbá akar válni, ennek a fejlesztésével kell foglalkozni legeslegelőbb, ennek pedig első és megkerülhetetlen lépése a megfelelő önismeret.

Itt találjátok az első anyagokat az éves gazdasági projekthez. 

1. Szabályok a projektoktatáshoz

2. Személyügyi osztály

3. Marketing osztály

4. Pénzügyi osztály

5. Ügyfélszolgálat, asszisztencia

6. Logisztikai osztály

7. Tanmenet

Hamarosan jelentkezem a teljes tanmenettel, addig is kérlek titeket, hogy vizsgáljátok meg, hogyan tudnátok hasznosítani ezen anyagokat, és várom a visszajelzéseiteket is. 

Az "én vállalkozásom" projekt egy egész tanévre szóló gazdasági projekt. A lényege, hogy a diákok egy fiktív vállalkozást hoznak létre, és annak a napi operatív teendőit végzik el az órákon. Ennek keretében megismerik, hogy egy vállalatnál milyen feladatok vannak a különböző területeken, úgymint, Személyügy, Logisztika, Marketing-Kereskedelem, Pénzügy valamint Ügyfélszolgálat. A tanár ebben a viszonylatban lehet egy külső moderátor, aki tanácsokat ad, de lehet Ő maga a vezetője is a vállalkozásnak, aki delegálja a feladatokat, aki számon kéri azok teljesülését, de mindeközben észrevétlenül irányít, és „coacholja” tanulókat.

Ebben a projektben a gyerekek fejleszthetik problémamegoldó és konfliktuskezelő képességüket, együttműködést tanulnak. Mivel mindent ők alkotnak meg a vállalkozáson belül, motiváltak és kreatívak lesznek. Fejlődik a prezentációs és kommunikációs képességük, azáltal, hogy állandó beszámolási kötelezettségük van a saját elvégzett munkájukról. Valamint teljes mértékben ők felelősek a vállalkozás sikeréért

Ha jobban körülnézünk egy vállalatnál, nézzük csak, mit csinálnak az emberek a munkahelyükön? Általában a számítógép előtt ülnek és az office csomag valamelyik programján szöveget szerkesztenek, adatokat szűrnek, kimutatást gyártanak vagy prezentációt készítenek.  Ezenkívül használnak még szakmaspecifikus szoftvereket, belső céges rendszereket, valamint telefonálnak, leveleket írnak, megbeszélésekre járnak, vagy eseményeket - rendezvényeket szerveznek. Mindeközben kommunikálnak, problémát oldanak meg, konfliktust és stresszt kezelnek, tárgyalnak, ügyeket intéznek. Napi munkájuk során ugyan felhasználják az oktatásban megszerzett tudásnak egy részét, de tény, hogy ma az már nem elég. 

A projektjellegű oktatásnak pont az a lényege, hogy miközben egy-egy feladaton dolgoznak a gyerekek, észrevétlenül elsajátítanak olyan készségeket, amelyek hasznosak lesznek a későbbiekben, kiegészítik az elméleti tudást gyakorlattal, különböző készségekkel. Konfuciusz szellemében, mondd el, és elfelejtem, mutasd meg, és megjegyzem, engedd, hogy csináljam, és megértem. Ma információt vagy valamilyen ismeretet már nagyon egyszerű megszerezni. Viszont közösségi gondolkodásra, együttműködésre nevelni, megtanítani tárgyalni, kifejezni a gondolataikat, érzéseiket, tudni hatékonyan kommunikálni nagyon nagy szükség lenne a mai korban. Arról sem elfeledkezve, hogy egy olyan attitűdöt kell kialakítani a tanulókban, hogy tanulni jó, és lehet ezt hatékonyan, élvezetesen is.

Fontos lenne tehát, hogy az iskola egy olyan közeget biztosítson a gyerekek számára, ami nemcsak összhangban van a későbbi elvárásokkal, de úgy készít fel ezekre, hogy kreatívvá és motiválttá is tesz.   

Azzal a céllal hoztam létre ezt az oldalt, hogy olyan iskolai projekteket dolgozzak ki és mutassak be, amik közelebb hozzák az iskolai környezetet a valósághoz, segítve ezzel azt, hogy a diákok a későbbi munkahelyen vagy a saját vállalkozásukban könnyebben helyt tudjanak állni.

Most nem abba szeretnék belemenni, hogy miért kell egy óvodásnak 6 fordulós felvételin részt vennie, hogy kiderüljön bekerül-e valami puccos iskolába, nem is az anyai versenyekről, hogy kinek a gyereke tudja a legtöbb mondókát már félévesen. Sokkal inkább beszéljünk egy kicsit arról, hogy adunk-e akár pozitív akár negatív visszajelzéseket gyerekünknek, társunknak, barátunknak beosztottunknak.

Magát a teljesítményértékelés kifejezést teljesen kisajátította a nagyvállalati szféra. Megint más kérdés, hogy kisebb vagy kevésbé multi stílusú vállalatoknál miért nincs, sajnos van, ahol ma is hiányzik. De alapvetően arról van itt szó végtelenül leegyszerűsítve, hogy a dolgozó által elvégzett munkát értékeli a vezetője a korábban már meghatározott célok alapján, adott időközönként, általában egy egyszámjegyű skálán, ahol definiálva vannak az értékek, pl. kiemelkedő teljesítmény, megfelelően elvégzi a munkáját. Természetesen az is szigorúan meghatározott, hogyan kell mindezt kommunikálni a dolgozóval, objektíven, kiemelni a pozitívumokat, fejlesztendőként tekinteni a negatívumokra, négyszemközt, meghallgatva stb.

Sokszor elgondolkodtam már rajta, ha maga a teljesítményértékelés ilyen jól körülírt, és szabályozott a vállalatoknál, akkor miért nem tudunk túllépni az iskolában is az egyesen és az ötösön, ami nem is biztos, hogy a megfelelő teljesítményt mutatja. Miért nem tanítjuk meg a gyerekeknek, hogyan kell megfelelő célokat kitűzni, és azokat elérni? Adunk-e elég pozitív vagy akár negatív, adott esetben fejlesztésre vonatkozó visszajelzést?  Vagy marad az ötös meg a jutalomkönyv?

Van egy kifejezés, amit szervezetfejlesztőként szinte mindennap hallok, ez a belső motiváció. Elérni a dolgozóknál, hogy azért végezzék el a munkájukat, mert őket érdekli, tenni akarnak a cégért, és nem azért mert a főnökük akarja. A gyerekek esetében is erről van szó, csak más vonatkozásban. Elérni, hogy saját magáért tanuljon, hogy tudja, miben kell fejlődnie, hogy reálisak-e a céljai, támogatni, hogy sikereket érjen el, abban, amit Ő szeretne. Hogyan lehet? Dicsérettel, meghallgatással, figyelemmel. Az iskolában? Furcsa, de itt is dicsérettel, meghallgatással és figyelemmel.  

Csináltak egy kísérletet. Ebben gyerekeket vizsgáltak, és találomra, minden tudományos alap nélkül kiválasztottak pár kisdiákot, és azt mondták róluk, hogy ők kivételes tehetségek. Az elkövetkezendő években a tanáraik mind úgy viszonyultak hozzájuk, hogy ők kiemelkedő fejlődés előtt állnak. Aztán később újra megcsinálták a vizsgálatot, de akkor már igazából is felmérték a gyerekeket. És láss csodát, akikre úgy néztek a tanárok, hogy kivételes gyerekek, sokkal jobban fejlődtek, mint a többiek.

Mi a tanulság? Hogy a pozitív odafordulás hatására szárnyalnak a diákok, mert elérték náluk, hogy ne azért tanuljanak, mert muszáj, hanem hittek önmagukban, tudták, hogy képesek rá. Persze a belső motiváltsághoz még kell az is, hogy figyelemfelkeltő legyen a tananyag..

Megint egy olyan téma, ahol folyamatosan a ló egyik oldalán vagyunk. A bal oldalon lévőknek fogalma sincs hogyan kell igényes önéletrajzot írni, és hogy ez mit is jelent, a jobb oldal pedig mindent megtesz egy csillivilli önéletrajzért, és azt hiszi, hogy innentől vörös szőnyegen várják az új munkahelyén, természetesen mindezt rekord sebességgel.  A realitás, mint mindig, most is középen van.

Egy jó önéletrajzhoz nem kell akadémiai tudás, elég csak annyit tudnod mivel segítheted a HR-eseket, hogy a sok beérkezett cv közül a tiédet válasszák ki elsőként.

1. Kronologikus sorrendben visszafele

Ne azzal kezd a szakmai tapasztalatokat, hogy még a főiskolai évek alatt hol voltál gyakornok. Ha releváns a megpályázott pozícióval, akkor a végén megemlítheted. De mindig azt vedd előre, amit éppen csinálsz. Ugyanez igaz a tanulmányaidra is. Utolsóként megszerzett oklevél legfelül, és szépen libasorban alatta a többi. Törés ne legyen az időben, mert az első lesz, amit megkérdeznek, hogy akkor mit csináltál.

2. Minden álláshoz, céghez testreszabott

Már utaltam arra, hogy ne egy egyen önéletrajzot küldözgess kérlek. Nézd meg, hogy az adott pályázatnál mik az elvárások. Emeld ki a képességeid közül azt, ami itt jól jöhet.

3. Jól tagolt, átlátható

A következő részeket tartalmazza az önéletrajzod: személyes adatok, szakmai tapasztalatok, tanulmányok, készségek, szabadidős tevékenységek. Ez az 5 rész jól elkülönítetten, tagoltan.

4. Rövid, de lényegre törő

Egy oldalnál sose legyen hosszabb. Itt aztán tényleg igaz a kevesebb több elv. Írd le egy-két szóval a szakmai tapasztalatoknál, hogy az adott cégnél mit csináltál. Ez sokkal beszédesebb, mint egy munkakör megnevezés. A vállalatoknál nem egységes a pozíciók megnevezése, van, ahol a menedzser a legfelső vezető, van, ahol középvezetőt sem jelent. Pályakezdőknél, szakmai tapasztalatok híján, le lehet írni ugyanígy, hogy mi volt a fő tantárgyad, milyen témában írtál szakdolgozatot.    

5. Releváns információkat tartalmazzon

Ha minden céghez, álláshoz testreszabott önéletrajzot küldesz, akkor ez egyértelmű. Viszont, tudod ezt még azzal fokozni, ha kidomborítod a szakmai múltadban azokat a hasonló tapasztalatokat, ismereteket, amelyek alkalmassá tesznek a pozíció betöltésére. Ami viszont nem, azt csak röviden egy-két szóval.

6. Komolyságot sugározzon

Tudom, hogy egyetemistaként nagyon vicces e-mail címekkel is lehet operálni. Egy önéletrajzra viszont ne írd már azt, hogy mackobukfenc@freemail.hu. Helyesírási hiba szintén kizárva, ez alap. 

7. Ne hazudj

És végül, a legalapvetőbb tény, hogy mindig csak az igazat írd bele. Pillanatok alatt kiderül, ha valami nem stimmel, és többet ahhoz a céghez tuttira nem hívnak már be semmilyen pozícióra.  Még a nyelvtudásodat se ferdítsd el, akkor se, ha félsz. Ha Te vagy a nyerő, beíratnak majd nyelvtanfolyamra.

Ne feledd a sikeres önéletrajz csak az első lépés, utána Te jössz.

Belegondoltál már valaha, mennyire meghatározóak bizonyos iskolai élmények később, amikor már a munkában kell megfelelni és helytállni?

Egy egyetemi tanárom mesélte még régen, hogy részt vett egyszer egy nemzetközi konferencián. Az esemény elején megkérték a résztvevőket, hogy mindenki mutatkozzon be röviden. Természetesen, ez senkinek nem okozott problémát, ahogy megszoktuk egyenként elmondta mindenki, hogy hívják, honnan jött, mit tanult. Két japán kolléga viszont csak annyit mondott, xy vagyok, és a Sonynál dolgozom. Számomra ők azóta is az elkötelezett dolgozó díszpéldányai. Hányan vagyunk, akik ennyire büszkék lennénk a munkahelyünkre? Folytatva azzal, hogy hányan vagyunk, akik büszkén mondjuk, hogy melyik iskola nevelt ki? És félreértés ne essék, nem a kötelező hajbókolásra gondolok.

Csíkszentmihályi Mihály, a nagy flow guru, foglalkozott azzal is, hogy miért nem szeretnek az emberek dolgozni, és mégis miért tartják az életük egyik legfontosabb tényezőjének a munkájukat. Szerinte mélyen bennünk, és a múltban gyökerezik ennek a paradoxonnak az oka. A második világháború végéig a legtöbb ember számára a munka kizárólag a biztonságot és az anyagi boldogulást jelentette. A 60-as évek végéig kellett várni arra, hogy a munka az egyén kiteljesedésének az eszközévé váljon, és elkötelezett lelkes dolgozó lehessen belőle.  

Ha megnézitek az amerikai filmeket, ott már az iskolás korban elkezdődik a kötődés kialakítása. Az iskola pólóját hordják a gyerekek, valamint az életük számos területén megjelenik a választott iskolájuk, az oktatáson kívül is, ami pozitívum számukra. Később nem kérdéses, hogy a munkahelyükhöz is kötődni akarnak, nem véletlen, hogy ott az elkötelezett dolgozó a jó dolgozó, aki érzelmileg is kötődik a vállalathoz, ezáltal kiemelkedő teljesítményre képes, és szervesen részt vesz a vállalati célok elérésében. Ez számos cég sikerének a kulcsa.

Mit csinálunk mi? Jó egyen kiskatonákat nevelünk, akik nem lógnak ki a sorból, nem kérdeznek, teszik a dolgukat. Aztán, amikor a nemzetközi vállalati életbe be akarnak majd kapcsolódni, tévesen, vagy nem értik az elkötelezettséget, a megfelelő hozzáállás és a tulajdonosi szemlélet kifejezéseket. Hogy csak pár kedvenc multis kifejezést említsek.

De mennyire, hogy változás kell az oktatásban, mert a tét sokkal nagyobb, mint gondolnánk.

Legtöbbünk fejében egy állásinterjú maga a rémálom, pedig semmi ijesztő nincs benne, és az is igaz, hogy lehet benne rutint szerezni, persze nem úgy, hogy félévente munkahelyet váltasz, mert bizony az sem mutat túl jól az önéletrajzban.

Kezdjük is itt egyből. Egy külön fejezet maga az önéletrajz, és ez az írás most nem arról szól. De álljon itt néhány gondolat, mivel az önéletrajz szerves részét képezi az interjúnak. Én azt vallom, hogy a cv-t minden egyes álláshoz, céghez külön testre kell szabni. Ez alatt azt értem, hogy ne egy egyen életrajzot küldözgess minden cégnek. Legyen már benned annyi ambíció, hogy rászabod az állásra, és a releváns információkat hagyod benne, figyelve arra is, mik az elvárások. Legyen benne fejlődés, látszódjon, honnan hova jutottál, és egyéniség, a Te egyéniséged. Legyél igényes, az önéletrajz Téged ábrázol.

Behívnak az interjúra. Számtalan tanácsadó cikket olvastam már, hogy mit tegyél, mit ne tegyél, azért hogy jó benyomást kelts. Tegnap még egy olyat is, hogy kell gesztikulálni. Igaz, hogy sehol nem tanítják az interjúzást, de az biztos nem segít senkin, ha közben azon görcsöl, hogy is kell tartania a kezét a hihetőség kedvéért. Mégis hogy leszel hiteles? Szokták Tőlem kérdezni, hogy mi a jó válasz az alapvető kérdésekre, mint mondj jó és rossz tulajdonságokat, hol akarsz lenni öt év múlva, miért engem válasszanak. Akkor jöttem rá, hogy miért is félnek az emberek az interjúktól. Mert itt kiderül, ha nincsenek tisztában önmagukkal, az erősségeikkel, a fejlesztendő területeikkel, hogy rendelkeznek-e hosszútávú tervekkel, célokkal. Mert ezekre a dolgokra általában rákérdeznek, és nem mutat jól, ha azt írják az önéletrajzod aljára, hogy nem tud felsorolni 3 tulajdonságot. Hiteles úgy leszel, ha tisztában vagy önmagaddal, a céljaiddal, emellett nem árt tudnod, hogy ebben a mesterséges szituációban, ami az állásinterjú, mik a szabályok.

Öltözz fel ízlésesen. Nem kell feltétlen kiskosztüm öltönnyel, legyél rendezett. Úgy számolj, hogy fél és egy óra között mozog egy átlagos interjú, legyél pontos. A legtöbb multicégnél oktatást is fogsz kapni a biztonságos közlekedésről a gyáron belül, ez is időbe telhet, ezért ha lehet, negyed órával korábban érj oda.

Maga az interjú a következőképpen épül fel. Az elején beszélgettek egy kicsit általános témákról, mivel jöttél, könnyen idetaláltál-e. Ezt hívják small talk-nak, célja, hogy egy kicsit oldja a feszültséget. Az interjúztatónak is célja, hogy nyugodt légkör legyen, legyél Te is nyitott, mosolyogj. Aztán, személyügyese válogatja, hogy milyen sorrendben, a következő elemek jönnek, kérdez, megnevezi a pozíciót, bemutatja a céget, lehetőséget kapsz Te is kérdezni, majd lezárják az interjút. Mivel legtöbben a „kérdez rólad” résztől fáznak, beszéljünk erről kicsit. Három féle interjútípust alkalmaznak általában, az életrajzi interjú, a szituációs, és a kompetencia alapú. Természetesen előfordulhat az is, hogy ennek a három interjútípusnak az elemei keverednek.  Talán az életrajzi interjú az elterjedtebb, általában ezt várják a jelöltek. A célja, hogy alaposan feltárja a múltbeli eseményeket, és átfogó képet alkosson az interjúztató Rólad. Erre tudsz készülni is, úgy, hogy a legtipikusabb kérdésekre készülsz válasszal. Gondold át, mik az erősségeid, amiben jó vagy, mi az, amit nem szeretsz csinálni, szerinted fejlesztendő tulajdonságod. Mindig készülj olyan válasszal is, hogy mit teszel a gyengeségeid fejlesztése érdekében. Gondold át, hol szeretnél lenni 5-10 év múlva, mik a céljaid az életben.  A legtöbb interjúztató azt a választ szereti hallani többféle variációban, hogy természetesen ott képzeled el a jövőd, lojális vagy, a karriered építed a cégnél, a szakmai tudásod pedig folyamatosan fejleszted.  Látszódjon Rajtad, hogy érdekel a pozíció, amire embert keresnek, mutass motiváltságot, pozitív hozzáállást. Ezt legfőképp a miért pont Téged válasszunk kérdéseknél tudod érzékeltetni. Készülj fel a cégről, olvass róla, jól veszi ki magát, ha naprakész vagy a vállalat életéről. Egyre inkább fontosak a soft részei is az önéletrajznak. Ide a tartozik, hogy Te milyen ember vagy a szakmai életeden kívül, milyen szabadidős tevékenységeid vannak, sokan itt tudnak jobban megnyílni.

Főleg pályakezdőknél lehet fontos az egyéb tevékenység, mert náluk nehéz a szakmai múltról kérdezni. Ezért, ha most végeztél, az elég rövid önéletrajzodba bele tudod írni a tudományos versenyeket, egyetemi diákköri munkát, klubtagságot. Aztán az idő múlásával, ezek kikopnak.

Amikor eljön az a rész, hogy Te kérdezhetsz a cégről, a munkakörről, akkor használd ki ezt az alkalmat. A köszönöm nincs kérdésem, érdektelenségre, passzivitásra utal.

Ha szituációs vagy kompetencia alapú interjún veszel részt, akkor sem kell megijedni. A szituációs változatban, munkával kapcsolatos problémákat vetnek fel, és arra kérnek, mondd el, hogy te mit tennél ilyen helyzetekben. Ez lehet szakmai probléma, de előfordulhat szervezésbeli, kommunikációs szituáció is, amit meg kell oldani, a munkakörtől függően. Például mit teszel abban az esetben, ha több fontos feladatod is van egyszerre, hogyan tudod priorizálni őket? Hogy szerveznél meg egy újbelépő oktatást? A kompetencia alapú interjúnál a munkakör betöltéséhez szükséges tulajdonságok feltárása a cél. Arra kérnek, hogy olyan múltbeli esetekről számolj be, amiből eldönthető, hogy rendelkezel-e a szükséges kompetenciával, ez lesz a beszélgetés alapja. Az utóbbi két interjútípusra elég nehéz felkészülni, de nem lehetetlen megfelelni. Fontos, hogy legyél határozott, összeszedett, olyan helyzeteket hozz a múltadból, amit sikeresnek gondolsz, a szituációk megoldásakor is azt mutasd, hogy célod a probléma megoldása, hogy jó tervező-szervező vagy, és tudsz tanulni a hibákból. Ami fontos, sose hibáztass másokat. Inkább gondolkodj egy kicsit, mint kapkodsz.

Fontos része az interjúnak a „pénzkérdés”, vagyis, hogy mennyit szeretnél kérni a munkakör betöltéséért. Ebben csak annyit tudok segítni, hogy mindig –tól –ig összeget mondj. Térképezd fel, hogy az adott városban, a Te szakmai múltaddal, tapasztalatoddal, kb. mennyit lehet keresni, és ehhez lődd be a Te elvárásodat. Sokan félnek ettől a kérdéstől is, mert az sem jó, ha túl keveset mondasz, és az sem, ha túl sokat. Elárulom, hogy a multiknál általában fizetési sávok vannak, oda tesznek be, és így ajánlanak egy összeget, ez nem mindig passzol a Te kérésedhez.

Az interjúk vége általában azzal telik, hogy elmondják, mikor kapsz választ, milyen formában, és hogy mi a következő lépés, ha van közös jövőtök. Sajnos sok esetben még ma is előfordul, hogy nemleges válasz esetén nem értesítenek. Ez minden esetben a cég hibája, magadra ne vedd. Véleményem szerint egy ideális világban nemcsak egy egyen elutasító levél illetné meg a pályázókat, hanem az indok is. A rossz hír mindenkit lesújt, és egy idő után az önbizalmat is megsebzi, ami egy ördögi körként fejti ki a hatását a további interjúkon. Az okok általában érthetőek, mint például, túlképzett vagy az adott pozícióra, nem megfelelő a nyelvtudásod, nem illesz be a csapatba, valamely tulajdonságod túl sok vagy túl kevés. Van, amin tudsz változtatni, van, amin nem. Arra koncentrálj, amin tudsz fejleszteni, és előbb utóbb rutint szerzel jó válaszokban is.

Baj van. Baj van az iskola háza táján, és elég komplex a probléma. A tananyag horror, a módszerek századokkal lemaradva, a tanárok frusztráltak, a gyerekek motiválatlanok, és szerintem a tanárképzés se megfelelő. Muszáj változni, változtatni, új módszerek kellenek.

Nagyon sokáig én sem szerettem az alternatív módszereket azon elgondolásból, ha én kibírtam a gimit, akkor más is üljön csak nyugodtan az iskolapadban. Ez csak a probléma egyik része, a másik, hogy nem működik, nem tudom hasznosítani a sok évszámot, verselemzést, deriválást, citromsav ciklust, és egyre inkább felejtem is el. Szóval szép, hogy egyszer ezt tudtam, de mondjuk ki az internet világában elavult a lexikális tudást hajszoló rendszer.

A projektmódszert azért tartom az egyik legzseniálisabb eszköznek, mert életszerű. Még a 19. század elején azzal a céllal alakították ki, hogy összekapcsolja a mindennapi élet gyakorlati megoldandó problémáit a tudománnyal. A tanterv ugyanis nem az életből, hanem a tudományok rendszeréből alakult ki, ezért nem világos sok esetben, hogy a megszerzett tudás mire is használható.

Ismerős bárkinek is ez az érzés? Ezzel szemben a projektek megvalósítása során a gyerekeknek meg kell tanulniuk együttműködni, már diákként látják, hol tudják majd alkalmazni az ismereteket, sikerélménye lehet annak is, aki nem tudja megtanulni az évszámokat, van kitűzött cél előttük, a módszer fejleszti a kommunikációs, problémamegoldó és még számos más készséget, kreatívvá nevel. Mellékhatásként jól fogja magát érezni mindenki az iskolában, szárnyalni fognak, és motiváltak lesznek a gyerekek.   

Hogy ide eljussunk, azonban változni kell a tanároknak is. Valószínű, hogy a jövő oktatója nem egy mindentudó professzor lesz, aki két szinttel magasabban áll a hallgatóságától, hanem olyasvalaki, aki leszállt a katedráról, és úgy irányítja a tanulócsoportok munkáját, tanácsot ad, irányt mutat.

Tanulni kedvvel is lehet, még jobban is megy.

Nem szeretem ezt a kérdést, mert túlságosan anakronisztikus. Sokféle indokkal tanulunk, sokfele ágazó úton, és az esetek nagy részében nem azt csináljuk, amire az iskolában felkészítettek. Nem irigylem a mostani diákokat, mert nem csak az oktatási rendszer változik, hanem a világ is állandó fejlődésben van körülöttünk, nehéz megjósolni mit fog igényelni a munkaerőpiac x év múlva. Mit lehet tenni?

Korábban részt vettem egy tehetséggondozó tréningen, ahol a tréner mindenki megrökönyödésére azt tanácsolta egy tanár kollégának, hogy hagyja nyugodtan aludni az egyik diákját az órán, merthogy a gyereket nem érdekli a történelem. Tényleg ennyire egyszerű? Ha a gyereket nem érdekli valami, akkor hagyjuk aludni az iskolában? Persze az ellenkező oldal sem jobb, amikor, a diák azért tanul, hogy jó jegyei legyenek, hogy anya-apa elégedett legyen, hogy tovább tudjon tanulni, hogy a társai elismerését kivívja. Ez a nézet is elég idejétmúlt lett, ennek ellenére nehéz kitörni belőle. De továbbmegyek, mi van, ha dönteni kell, hogy hova tovább. Egy pályaválasztási konferencián beszélgettem néhány diákkal pár éve, nagyon cukik voltak. Azt mondja egy kislány, az egyik nap tengerbiológus szeretnék lenni, a másik nap informatikus. Én egyetlen egy módszert tudok, hagyni, hogy azt csinálja, amit szeret, amiben jól érzi magát, majd Ő dönt, és az lesz a jó, mégha elsőre nem is úgy tűnik. Mielőtt megköveznek, hogy ezt meg hogy merem, gondoljuk csak végig, gyötrődni és küzdeni a jobb jegyért, éjszakákat tanulni, a megfelelésért, az jobb? Én mindig azt vallottam, hogy az utat nem csak egyféle módon lehet bejárni, mégha ez is tűnik egyszerűbbnek. Itt az én példám, érettségi előtt, elhatároztam, hogy közgazdasági egyetem helyett tanítani akarok, természetesen mindenki fújolt. Aztán nem is vettek fel elsőre a közgázra, de végül mégis elvégeztem azt is, majd a tanárit is. Én tanítani akartam, és sok kanyar után, képzéssel és oktatással foglalkozom ma is.

Csatoltam két kérdőívet, igaz, hogy mindkettő régen készült, de hasznos lehet. Az egyik egy tanulási attitűddel foglalkozó teszt, ez abban segít, hogy lássuk, mi motiválja a gyerekeket a tanulásra, szerintem tanulságos. A másik a pályaválasztásban lehet támogató, értékelő lap itt érhető el hozzá.