Most nem abba szeretnék belemenni, hogy miért kell egy óvodásnak 6 fordulós felvételin részt vennie, hogy kiderüljön bekerül-e valami puccos iskolába, nem is az anyai versenyekről, hogy kinek a gyereke tudja a legtöbb mondókát már félévesen. Sokkal inkább beszéljünk egy kicsit arról, hogy adunk-e akár pozitív akár negatív visszajelzéseket gyerekünknek, társunknak, barátunknak beosztottunknak.

Magát a teljesítményértékelés kifejezést teljesen kisajátította a nagyvállalati szféra. Megint más kérdés, hogy kisebb vagy kevésbé multi stílusú vállalatoknál miért nincs, sajnos van, ahol ma is hiányzik. De alapvetően arról van itt szó végtelenül leegyszerűsítve, hogy a dolgozó által elvégzett munkát értékeli a vezetője a korábban már meghatározott célok alapján, adott időközönként, általában egy egyszámjegyű skálán, ahol definiálva vannak az értékek, pl. kiemelkedő teljesítmény, megfelelően elvégzi a munkáját. Természetesen az is szigorúan meghatározott, hogyan kell mindezt kommunikálni a dolgozóval, objektíven, kiemelni a pozitívumokat, fejlesztendőként tekinteni a negatívumokra, négyszemközt, meghallgatva stb.

Sokszor elgondolkodtam már rajta, ha maga a teljesítményértékelés ilyen jól körülírt, és szabályozott a vállalatoknál, akkor miért nem tudunk túllépni az iskolában is az egyesen és az ötösön, ami nem is biztos, hogy a megfelelő teljesítményt mutatja. Miért nem tanítjuk meg a gyerekeknek, hogyan kell megfelelő célokat kitűzni, és azokat elérni? Adunk-e elég pozitív vagy akár negatív, adott esetben fejlesztésre vonatkozó visszajelzést?  Vagy marad az ötös meg a jutalomkönyv?

Van egy kifejezés, amit szervezetfejlesztőként szinte mindennap hallok, ez a belső motiváció. Elérni a dolgozóknál, hogy azért végezzék el a munkájukat, mert őket érdekli, tenni akarnak a cégért, és nem azért mert a főnökük akarja. A gyerekek esetében is erről van szó, csak más vonatkozásban. Elérni, hogy saját magáért tanuljon, hogy tudja, miben kell fejlődnie, hogy reálisak-e a céljai, támogatni, hogy sikereket érjen el, abban, amit Ő szeretne. Hogyan lehet? Dicsérettel, meghallgatással, figyelemmel. Az iskolában? Furcsa, de itt is dicsérettel, meghallgatással és figyelemmel.  

Csináltak egy kísérletet. Ebben gyerekeket vizsgáltak, és találomra, minden tudományos alap nélkül kiválasztottak pár kisdiákot, és azt mondták róluk, hogy ők kivételes tehetségek. Az elkövetkezendő években a tanáraik mind úgy viszonyultak hozzájuk, hogy ők kiemelkedő fejlődés előtt állnak. Aztán később újra megcsinálták a vizsgálatot, de akkor már igazából is felmérték a gyerekeket. És láss csodát, akikre úgy néztek a tanárok, hogy kivételes gyerekek, sokkal jobban fejlődtek, mint a többiek.

Mi a tanulság? Hogy a pozitív odafordulás hatására szárnyalnak a diákok, mert elérték náluk, hogy ne azért tanuljanak, mert muszáj, hanem hittek önmagukban, tudták, hogy képesek rá. Persze a belső motiváltsághoz még kell az is, hogy figyelemfelkeltő legyen a tananyag..