Családunknak van egy mások által lehetetlennek tartott küldetése. Mi meg vagyunk arról győződve, ha nem előbb, akkor utóbb képesek vagyunk megnevelni az emberiségnek azt a részét, akinek erre szüksége van. Számunkra ugyanis felfoghatatlan, hogy az embertársaink nagy része teljes mértékben elfelejti, hogy nem egyedül él ebben a világban, így azt is, hogy a többiekre szükséges tekintettel lennie.

Tudom azt ígértem, hogy a következő bejegyzésben egy kicsit a projektoktatás gyakorlati lehetőségeiről írok, most egy kicsit mégis elkanyarodnék a közösségi gondolkodásra való nevelés felé. Egyébként hihetetlen, de minden mindennel összefügg, közösségi gondolkodás nélkül a munkahelyen sincs jó csapatmunka.

Korábban elhatároztam, hogy mindig leírom, ha valami olyasmit tapasztalok, ami felháborít, és kiadom könyv formában. Kezdve onnan, hogy a zebrán majdnem elütnek gyerekestől, hogy a bankban csúnya megjegyzést tesznek, mert nem férnek el tőlem, és a méretes babakocsimtól, hogy az egy éves gyerekemet majdnem elüti egy biciklis a járdán. Folytatva a hatékonyság jegyében, nem értem, hogy a postán miért egy ablak működik, ha felhívom a közterület felügyeletet, és jelzem, hogy kosz és szemét van a házunk melletti sétányon, majd kérem őket szépen, hogy takarítsák fel, ők értetlenkednek, hogy a rendőrségen ha bejelentést teszek, hogy dugó alakult ki a tesco parkolóban, és elég nagy a baleset veszély, ők nem értik miért telefonáltam. De aztán rájöttem, hogy nem ez a megoldás. Most is lejegyzetelem a konfliktusos szituációkat, de, elképzelem és eljátszom a gondolattal, hogy lehetne megoldani őket. Esetleg elmesélem a gyerekemnek majd egyszer, és megkérdezem, hogy Ő mit tenne, ha például nem férne el egy nénitől és a babakocsijától.

Kitalálták az önkéntesség programot a diákoknak. Gondolom azzal a céllal, hogy a szociális érzékenységük és a közösségi érzetük fejlődjön.  Ahogy hallom, vannak szuper programok is ennek a jegyében, és vannak sokan, akik valahol leigazoltatják mindezt. A gyerekek véleménye nagyon is függ attól, mit hogyan tálalnak nekik. Ha azt hallják, hogy ez az önkéntesség program jó, és számos lehetőséget kínál, időt és figyelmet rászánva tanártól szülőtől megkeresik mindenkinek a számára megfelelőt, akkor lelkesek lesznek ők is, és van rá esély, hogy a program eléri a célját, vagyis segítőkészségre neveli ifjainkat. Természetesen nem csak ilyen szervezetten lehet a világra és embertársainkra figyelő gyerekeket nevelni, hanem példamutatással is, szülőtől, tanártól. Abban biztosan egyetértünk, hogy mindenkinek jobb lesz, ha egy olyan helyen élünk, ahol empatikusan, viszonyulnak egymáshoz, és érzékenyek a környezetükre.  

A margóra

Egyszer régen beszélgettem az angoltanárnőmmel, aki arról mesélt, hogy Amerikában szeptember 11 óta hogyan formálódott át az emberek értékrendszere. A felszínes gondolkodás helyett teret kapott az öröm, hogy együtt lehetünk, az empátia, a kölcsönös odafigyelés és segítés. Kívánom és bízom benne, hogy Párizs után ez erősödik meg Európában, és nem a még erősebb gyűlölködés. Tegyünk ezért, és ellene.