Te tudod kivel barátkozik a gyereked?

2016. január 26. 14:37 - BPGerti

Gondoltál már arra, milyen hasznos lenne, ha kapnál egy térképet arról, hogy kiket kedvel, kiket utasít el, és mi mozgatja a gyereked? Tanárként tudnád, kit hogyan motiválj, hogy melyik diákod magányos az osztályban, és azt is kinek kell szólni, hogy mindenkihez eljusson az információ? Vannak ilyen eszközök, de használjuk is őket?

A kulcs, bármit is szeretnék elérni, konfliktust kezelni, együttműködésre bírni, programot szervezni, mindig a megismerés. Tudjuk-e, hogy ki mire képes, milyen a személyisége, és egy közösségben milyen szerepet tölt be. A személyiség ebben a korban még alakul, óvatos an kell ezért kezelni, teszteket kitöltetni, és ebből következtetéseket levonni elég veszélyes. Egy következő bejegyzésben írok néhány jelről, amit figyelni érdemes, de finoman kell bánni ezen információkkal, mert ártalmas is lehet még ebben a korban.

diakok.jpg

A közösségben betöltött szerep kutatásával a szociometria tudománya foglalkozik, és segít megérteni az osztályok szerkezetét. Nem csak arra képes a módszer, hogy megmutassa, mely diákok vannak a peremen, kik alkotják a klikkeket, hanem arra is, hogy rávilágítson, mennyire fejlett az osztály szerkezete. Mutatok egy példát. Ez egy fejlett csoportszerkezet, nincsenek a peremen, több csillagalakzat, ennek elérése a cél, ez egy erős közösség.  

letoltes.jpg

Miért hasznos ez az módszer? Információt kapunk arról, mennyire összetartó a csoport, lehet látni rejtett konfliktusokat, és be lehet segíteni. Természetesen előfordulhat az, hogy magától jó közösségé alakul egy osztály, de az is lehet, hogy beavatkozás szükséges. Amíg tanítottam, találkoztam problémás osztályokkal, klikkesedéssel, magányos gyerekekkel. Ilyenkor elengedhetetlen, hogy a tanár felmérje, és felismerje, hol van a konfliktus, miért esik szét a közösség. A szociometriai felmérések nagyon rugalmasak. A kérdőív összeállításakor, nem csak azt tudjuk felmérni, hogy kik szimpatizálnak, hanem igény szerint, kik azok, azok elutasítják a szabályokat, kik empatikusak, kiket tartanak eredményesnek, kit központi személynek, kölcsönösek-e a kapcsolatok. A legegyszerűbb természetesen az, ha arra kérdezünk rá kivel vannak jóban (pl. kivel lennél egy szobában osztálykiránduláskor, kitől kérnél segítséget), ez alapján kézzel is fel lehet rajzolni az osztály szociogramját, és akár az osztállyal is át lehet beszélni az eredményeket.

Ezen információk birtokában, eredményesebb csapatmunkára lehet bírni a diákokat, és elsimítani a konfliktusokat az osztályban. Mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos azt megtanulni már korán, hogyan kell beilleszkedni egy közösségbe, és együtt dolgozni a különbözőségek ellenére.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://projektoktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr218317752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása